Csak egészség legyen! – mondogatta drága nagyanyám, amit mindig némi értetlenséggel fogadtam én, akinek gyerekként sosem volt nagyobb baja, mint enyhe lúdtalpa. Ez csak nem elég a boldogsághoz? Úgy negyven évvel később már azt gondolom, hogy de, ez már a boldogság legalább fele, persze ha belevesszük a lelki egészséget is.
Ha némi naivitással állunk a gyerekneveléshez, akkor azt gondolhatjuk, hogy természetesen minden szülő azt szeretné, hogy a gyereke egészséges legyen. Ha később már némi élettapasztalatra szert tettünk, láttunk már néhány bonyolultabb esetet, akkor megjelenik a szkepszis, és rájövünk, hogy sajnos nem minden szülő érdekelt ebben.
A zseniális kanadai pszichiáter, Eric Berne óta tudjuk, hogy a szülői kimondott vagy sugallt utasítások közé olyanok is beletartoznak, mint a „Ne légy egészséges!” vagy az „Őrülj meg!”. A gyermeküket fizikailag beteggé tévő szülők, érdekes módon elsősorban anyák, kórképét a pszichiátria is leírta. Ilyenkor a gyermek vélt vagy valós betegsége bizonyos pszichés szükségleteket elégít ki a szülőben, így az tulajdonképpen ellenérdekelt a gyógyulásban.
Persze nyilván mindenkit meghatároznak adottságai, vannak vele született betegségek, testi és lelki rendellenességek. Ha gyerekkoromban szerettem is volna hinni, hogy minden orvosolható, ma már természetesen tudom, hogy nem. Ezekkel együtt kell élni. Ilyenkor nincs mit tenni. Egy levágott kar tényleg nem nő vissza. Sokszor azonban azt is nehéz eldönteni, hogy mi az, ami sorsszerű, és mi azt, amit ki lehet javítani. Ehhez persze normának, alapvető értéknek az egészséget, a teljességet, az egyensúlyt kell tekinteni.
De most nem is annyira a testi bajokról szeretnék írni, mint inkább a mentális problémákról, azok közül is arról, ami nem sorsszerű, hanem fejleszthető, kijavítható.
Természetesen van olyan, hogy mentális és lelki egészség. Távol állnak tőlem az olyan mondatok, hogy „Minden relatív”, „Mindenki másképp egyforma” vagy az olyan, már-már cinikus megjegyzések, mint „A sérülései jelentik majd a gazdagságát”. Lehet csűrni-csavarni a dolgokat, de ha egy szülő tényleg jót akar a gyerekének, akkor azt kell üzennie, hogy „Legyél egészséges!”.
Manapság burjánzanak a diszes, figyelemzavaros és magatartászavaros gyerekek. A pszichológus egy jól kereső szakma, páciensből pedig mindig több lesz. Szülők tömegei állnak sorba szakvéleményért, szereznek papírt gyermekük „betegségéről”, szedetnek velük akár gyógyszert. Franciababa is volt különböző szűréseken, vizsgálatokon és minden olyan helyen, ami ahhoz kellett, hogy anyjának jó legyen a lelkiismerete. Volt, hogy az iskolában meggyűlt a baja bizonyos tantárgyakkal, és talán nem lett volna olyan nehéz elérni, hogy valamiféle felmentést vagy könnyítést kapjon, de ez sosem történt meg, mert a célt mindig a normalitás elérése jelentette.
Külföldi és magyar példát is tudnék mondani olyan szakemberekre, akikkel hosszú évtizedek tapasztalata bizony-bizony azt mondatja, hogy a ma ilyen-olyan zavarként diagnosztizált problémák jórésze az egészségtelen környezetre vagy a rossz nevelésre vezethető vissza. Hogy például a figyelemzavaros gyerekek többségének, általában fiúknak, a szinte végtelen mozgásigénye sosem lett kielégítve. Hogy kétszer áruljuk el őket, amikor nem biztosítjuk számukra a megfelelő fejlődési feltételeket, majd amikor ADHD-vel diagnosztizáljuk, és gyógyszeres kezelésnek vetjük alá őket. Lehet, hogy ezt kellemetlen bevallani magunknak, és lehet, hogy ha megtennénk, akkor bizony meg kellene fogni az eke szarvát, de ez lenne az egyetlen üdvözítő út.
Környezetemben arra is látok jópár példát, hogyan nevelik a pszichés betegeket. Sajnos. Volt, hogy szóltam emiatt, volt, hogy meg is szakították velem a kapcsolatot évekre. Nyilván itt is vannak hajlamok és érzékenységek, de meggyőződésem, hogy itt a családé a főszerep. Jobb és lelkiismeretesebb helyeken, ha egy gyerek megjelenik a pszichiátrián, akkor az egész családot küldik kezelésre. Persze nehéz önkritikát gyakorolni, és könnyebb a tüneteket istencsapásként megélni, és magunkat sajnáltatni, de ha jót akarunk a saját gyerekünknek, akkor, könyörgök, ennyivel ne érjük be.
Tudom, hogy egy gyerek nevelését ezerféleképpen lehet elrontani. De megrögzött optimistaként hiszem, hogy ezereegyféleképpen lehet kijavítani. És semmi nem olyan nehéz, ha bennünk őszintén szól az üzenet: Legyél egészséges!
