Franciababa szerint ennek a posztnak sosem szabadna megjelennie. De legyünk bátrak, és nézzünk szembe az istenek haragjával!
Szóval, képzeljük el, hogy Pistike éppen egy villával közelít a konnektor felé, amikor az apja ráhúz a fenekére, mire Pistike üvölteni kezd. Ismerős? Ja, persze nem.
Manapság nem divat megütni a gyereket. Sőt Franciaországban egy fenékpacsiért is feljelentés jár. Inkább kapjon hisztirohamot a szupermarketben a gyerek. Verje magát földhöz, kezdje dobálni az árut, semmisüljön meg a szülő a rosszalló és lesajnáló pillantások alatt, de a gyerek fenekére ütni nem szabad.
Nem tudom, Magyarországon hol tartunk. Hazaköltözésünkkor Franciababa már kinőtte azt az életkort, amikor ez szóba jöhetett.
Abban talán mindenki egyetért, hogy a gyereket fegyelmezni kell. De hogyan? Lehet például megpróbálni szép szóval: „Pistike, ha bedugod a villát a konnektorba, akkor bizony megráz az áram, neked nagyon fog fájni, apa pedig szomorú lesz.” Pistike persze ekkorra már rég célba ért. De ha a szép szó nem használ, mert a gyerek esetleg még fel sem fogja, amit mondani akarunk neki, akkor jöhet az amerikaiaknál divatos time-out, azaz büntibe helyezés, egyfajta kirekesztés a családi körből. Elképzelem, ahogy Pistike néhány évvel már idősebben éppen azzal szórakozik, hogy a forgalmas úton leugrál a járdáról a kocsik elé. Erre a papája higgadtan megfogja a kezét, befordítja egy bokor felé, és elmagyarázza, hogy most tíz percig nem szól Pistikéhez, és nem is mennek tovább, amíg jobb belátásra nem tér. Ha Pistike kitartó a rosszban, és sok bokor van hazafelé, akkor eltart majd egy ideig, amíg hazaér.
Persze, félreértés ne essék, nem azt akarom mondani, hogy a gyereket verni kell vagy verni jó lenne. Én sem helyeslem, ha valaki egy gyereket megver, és elítélem, ha mindezt bosszúból, gonoszságból teszi, hogy bántsa vagy rajta töltse ki a dühét. De egy pofon vagy egy fenékre ütés és a verés közé nem tennék egyenlőségjelet. Nem mindegy, hogy egy pofon milyen szándékkal csattan el. Én már kaptam egy-két pofont életemben, és nem traumatizált különösképpen, sőt, hogy őszinte legyek, úgy érzem, megérdemeltem.
Azt is jó persze tudni, hogy vannak kemény gyerekek, a szüleiknél sokkal dominánsabb kicsinyek. Van, aki felé, muszáj erőt mutatni, mert abból ért. Én kérek elnézést a hasonlatért, de gondoljunk csak egy igazán domináns kutyára és félénk gazdájára. Mint minden hasonlat persze ez is sántít, annyiban viszont igaz, hogy a gyereknevelés egy része kondicionálás, a szabályok megtanítása, amibe, ha tetszik, ha nem, beletartoznak a tiltások is. Nekem két kutyám is volt, és tényleg nagyon szerettem őket, de volt, hogy csattant a hátukon a póráz, amit én nem bántásnak, hanem fegyelmezésnek szántam. Volt is, aki megszólt ezért, odajött hozzám, hogy megvédje a kutyámat tőlem. Volt olyan kutya, akire a kutyasuliban szöges nyakörvet adtak. És mielőtt az állatvédők nekem esnének, szerintem az egyik legjobb oktató tette. Úgy ítélte meg, hogy a kutya az adott helyzetben csak az erőből fog érteni, illetve nem fog, mint az őrült húzni, ha az fájdalmat okoz neki. Persze azt is elmondta, hogy nyilvános helyen ne nagyon sétáltassuk ezzel. Hallottam, hogy Németországban már a rendőrkutyákról is levetették a szöges nyakörvet, mire az volt a válasz, hogy akkor az országban nem tudnak több rendőrkutyát kiképezni. Zárójel bezárva.
A gyermekek fegyelmezésére visszatérve, ne felejtsük el azt sem, hogy szavakkal is lehet bántani. És a szavak néha tényleg jobban tudnak fájni, mint egy pofon. Hallottam már anyukát is büntetésképpen érzelmileg nagyon csúnyán megzsarolni egy gyereket, szinte megkínozni. Van egy olyan érzésem, hogy egy későbbi terápiában erről sokkal több szó esik majd, mintha csak egy pofont kapott volna.
Szóval ne öntsük ki a fürdővízzel a gyereket! És főleg, na akarjunk mindent államilag szabályozni, mert ha meghívjuk a hatóságot a magánéletünkbe, akkor hamar azon kaphatjuk magunkat, hogy minden szabadságunk odalett.
